Ugye milyen kellemetlen tud lenni, amikor elkésel a sokadik megbeszélésről, találkozóról? Pedig mindent megteszel, hogy időben elindulj, mégis mindig valahogy úgy sikerül, hogy nem érsz oda a megbeszélt időpontra. Lyukas a zokni, kiömlött a tej, még el kell menni wc-re, nem jött a villamos, pont lerobbant a busz, stb. Pedig mindent megpróbáltál. Eleinte még emészted magad rajta, majd vállat vonsz: “Én ilyen vagyok. Nem tudok más lenni, fogadjatok el így.” Akik pedig ismernek, már tudni fogják, mire számítsanak Veled kapcsolatban, ha megbeszéltek egy időpontot.
Ha késik valaki, az általában annak zavaróbb, aki pontosan érkezett, és várnia kell a másikra. Akár egyszer, akár többször fordul ez elő, nagyon bosszantó tud lenni, és a “pontosak” nem értik a későket, el sem tudják képzelni, mi akadályozza őket, hogy odaérjenek.
Mert valami akadályozza őket. De mi?
Belegondoltál már valaha, mit is jelent ez a szó pontosan: halogatás? A dolgokat szó szerint “hal...ogatjuk”, azaz “meghalasztjuk”. Amikor valaki elkésik, a megérkezést halogatja.
A pszichológiában gyakori az ún. ismétlés jelensége, amikor tudat alatt arra törekszünk, hogy egy feldolgozatlan szituációt újra és újra megteremtsünk magunknak (Freud, 1991).
A késés, halogatás esetében magát a halált idézzük meg. Valaki fontosnak az elvesztését.
Ez lehet a mi közeli veszteségünk, vagy akár generációkon átívelő veszteség. Utóbbi esetben a veszteség egy családtagunkat érte, de mi magunk is visszük a terhét - ahogyan a családállítás módszerével tapasztalni lehet (Schäfer, 2009).
Itt egy megtörtént eset:
Egy illető azzal érkezett családállításra, hogy általában sikerül elkésnie, akármennyire nem szeretne, és dühítő hogy ezen nem tud változtatni.
Családjában az apai dédpapa vonatbalesetben hunyt el. A körülmények tisztázatlanok, valószínűleg kialudt az átkelőnél a világítás, és amikor a dédpapa áthajtott a lovaskocsival, nem látta a vonatot, ami elgázolta őt. A nagypapa pár nappal a baleset után belehalt sérüléseibe. A család nem tudott mit kezdeni a veszteség okozta fájdalommal. Az állítás megmutatta, hogy a kliens késési kényszere ebből a történetből fakad. Ha a nagypapa egy kicsit előbb, vagy később ért volna az átkelőhöz, nem viszi el a vonat. A kliens tudat alatt gyakran úgy szervezte, hogy elkéssen, nehogy vele is megtörténjen ugyanez, nehogy rosszkor legyen rossz helyen. A halogatással pedig a nagypapa halálát ismételgette öntudatlanul.
Még egy érdekesség: a kliens édesapja elmondása szerint olyan típus, aki kifejezetten utál elkésni, inkább előbb szeret érkezni bő 5-10 perccel - a lényeg mindkettőjüknél, hogy ne pontosan érkezzenek...
Visszajelzésként ez érkezett a résztvevőtől: “Képzeld, már nem annyira krónikus a helyzet ezen a téren :) Csak régen tényleg valahogy el "kellett" késni.”
Te is ebben a cipőben jársz? Szerencsére utána lehet járni, Nálad miért áll fenn ez a jelenség. A tudatosítás pedig az első lépés ahhoz, hogy szokásod megváltozhasson, és beléphess a “pontosak” táborába - akik a “későket” várják.
Ha eljönnél családállításra, ide kattintva tudsz tájékozódni.
Sigmund Freud (1991) A halálösztön és az életösztönök Múzsák Kiadó, Budapest
Thomas Schäfer (2002) Ami a lelket megbetegíti, és ami meggyógyítja Bioenergetic Kft., Budapest